Címlap
Ricse, ricse, Beatrice… PDF Nyomtatás E-mail
2008. október 20. hétfő, 20:07
Több száz fős hústömeg kígyózik a bejárat előtt, odabent még sör- és dohányszagmentes, kortyolható a levegő. Korai érkezés. Sebaj, a villanygitárok első harapásáig a szochodály nyomasztó hangulatát egy, a japán világörökségről készült fotókiállítás enyhíti a PeCsa kicsiny sarokgalériájában. Amikor kilépek, úgy tűnik, elegen vagyunk, talán kezdődhet végre a csápolás. "Ez a mi zenénk, haver. Csakis a miénk" – mondja egy Tankcsapda-pólós negyvenes, miközben tűzzel kínál, majd mentegetőzve elsiet a pulthoz alapozóért.



"Ricse-ricse-Beatrice, hóó-rukk" – skandálják egyszerre fiatalok és középkorúak, rockerek és punkok, baboskendősök és bőrszerkós motorosok. A "nemzet csótánya" és csapata végre a színpadon.



Koncerten nem szerencsés a sok fecsegés, ám egy legendás csapat 30. születésnapján, ráadásul Nagy Ferónak ez mégis megbocsátható. Feró szeret beszélni, a közönség pedig szereti, ha Feró beszél. Jókat mond. Bevezet, felidéz, összefoglal, viccelődik, nem viszi túlzásba. Egyes, sokat látott, telt házakat vonzó frontemberekkel szemben Ferónak elhisszük, hogy őszintén meghatódik. Amikor Vedres Joe és Magasvári Viktor gitárjátéka, valamint a Laczik Ferenc és Hirleman Bertalan alkotta ritmusszekció az Ős-Bikini Lángosképű állat a babám, vagy a 2000. év felé című számba (aktuálpolitikai szövegkörnyezetbe átírt verziójában feltűnik Pinocchio is) belecsap, az ősrégi, rendszerellenes punk-rock himnuszokat vagy a kommunista fricskaslágereket vágyó csápoló is ráébredhet: jelenlegi felállásában a Beatrice most a legjobb. A színpadra sorra érkeznek az évtizedek alatt a zenekarban megforduló legendás zenészek, olyanok mint az Edda-alapító tag Zselencz László és Zsoldos Tamás basszusgitárosok, Pálmai Zoltán dobos, Lugosi László gitáros, és a Bikinis Németh Gábor, de a házibuli jellegbe belefér a kevésbé tehetséges Szasza, az egykori Sex Action – jelenleg a Zorall – frontemberének vendégszereplése is. A lendület időnként megtörik ugyan a régi csapattagok hadrendbe állásával, a közönség nagy részét azonban ez láthatóan nem izgatja, őket jobban felvillanyozza az öreg harcosok látványa és rég hallott játéka. A majd kétórás produkció végén hangzik el az Utálom a 20. századot című szám, amely – a három évtizedes munkásság gyöngyszemeivel együtt – egy stílusközi, de nyugodt szívvel lázadó punknak nevezhető, örökzöld banda szemüvegén keresztül alaposan elgondolkodtatja a koncertélmény befogadóját: mi változott a világban és ebben a nyomorult országban, merre is tartunk voltaképp?


Forrás: Magyar Hírlap
 

Bicolor template supported by Naturalife Greenworld