Címlap
Ami kárpátaljai, az egyeseknek nem irodalom PDF Nyomtatás E-mail
2008. augusztus 07. csütörtök, 14:00
A Sátán fattya című verses regényében Nagy Zoltán Mihály, a kárpátaljai magyar irodalom jeles alakja egy fiatal lány történetét meséli el, aki a második világháborút követő vészterhes időkben a kor áldozata lett: szovjet katonák erőszakolták meg, és várandós maradt, a falu pedig kiközösítette, mondván, a Sátán fattyát hordozza szíve alatt. A Magyar Napló Kiadó gondozásában megjelent kötet 2001-ben elnyerte Az Év Könyve címet, s talán nem is kell ennél nagyobb biztatás egyetlen szerzőnek sem. Például hogy trilógiává bővítse művét. – Milyen helyzetben van ma a kárpátaljai magyar irodalom?

– A Kárpátalján művelt magyar irodalom helyzete megnyugtatónak nem, de elkeserítőnek sem mondható. Némi nagyvonalúsággal azt mondhatnám, hogy kiteljesedőben van: születnek új művek, jelentkeznek számomra rokonszenvesen friss szemléletű tehetségek. Más kérdés azonban az anyaországhoz való viszonyulásunk, ami akár alkotóként is változhat, egyvalamiben mégis azonos: 2004. december 5. óta szemrehányóan kritikus. Az akkor elszenvedett arculcsapás kínját ugyanis csak nagyon kevéssé enyhítik a Szülőföld Alaptól kapott támogatások, amelyekből könyveink és irodalmi fórumunk, az Együtt című folyóirat megjelenik.



– Néhány évvel ezelőtt indult újra az Együtt. Mi hívta életre ismét ezt az irodalmi fórumot?

– A Hatodik Síp című folyóirat az ezredforduló táján megszűnt, a kárpátaljai magyar írók saját fórum nélkül maradtak. Ebben a helyzetben fordultam körlevélben pályatársaimhoz a kérdéssel: hozzám hasonlóan érzik-e ők is szükségességét egy új folyóirat alapításának? Minden címzettől igenlő választ kaptam. Dupka György, a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közösségének társelnöke azonnal megtette az első lépést a lapalapítás érdekében: sikeres pályázatot nyújtott be az első évfolyam számainak kiadási költségeire. Mindez 2002 tavaszán történt, májusban pedig már meg is jelent az első szám.



– Az újraalapítást kezdeményező főszerkesztőként miért akar mégis leköszönni pozíciójáról az év végén?

– Folyóiratunk alapító főszerkesztőjének S. Benedek Andrást tekintjük, aki az egykori szamizdatot gondozta. 2002-ben pályatársaim rám bízták az immár "igazi" folyóirat szerkesztését. A tőlem telhető hozzáértéssel és ügybuzgósággal hét éve végzem ezt a munkát, de közben elszaladt fölöttem az idő, maholnap betöltöm hatvanadik életévemet, és "rémülten" látom, hogy jórészt a folyóiratra fordított idő és energia miatt ebben az időszakban csak a töredékét sikerült megírnom mindannak, amit különböző műfajokban szerettem volna. Nyugdíjazásom után, remélhetőleg zavartalanabb körülmények között, a saját dolgaimat szeretném megírni. Másfelől: eljött az ideje, hogy a fiatalabb, frissebb szemléletű nemzedék kapjon jogot és lehetőséget a folyóirat arculatának formálásához.



– Valóban együtt vannak a kárpátaljai magyar írók? Jellemző-e az irodalmi életre ugyanaz a politikai megosztottság, mint ami Magyarországon tapasztalható?

– Folyóiratunk címe nem az "egy húron pendülés" tényét, inkább annak szükségességét sugallja. Irodalmi vonatkozásban nagyjából hasonló a látásmódunk és értékítéletünk, a politikai vonzalmak és taszítások tekintetében eltérő. Biztató azonban, hogy egy-két kivétellel mindannyian a folyóirat körül vertünk tanyát. Tulajdonképpen csupán Balla D. Károly hiányzik közülünk, ő "csak" ócsárol bennünket és műveinket saját internetes honlapján. Mentségére legyen mondva: őt annak idején nem tájékoztattuk a lapalapítás szándékáról. De miért is tettük volna, ha az ő véleménye szerint "ami kárpátaljai, az nem irodalom".

Forrás: Magyar Hírlap
 

Bicolor template supported by Naturalife Greenworld