Címlap
Fejcserés támadás PDF Nyomtatás E-mail
2008. március 04. kedd, 10:06

Nemes Csaba 1995. szeptember 22-én, pontban hat órakor nevet cserélt Veress Zsolt barátjával. A két festőművész ezentúl a másik nevével szignálta alkotásait.

Szentül hitték ugyanis, hogy ezzel kisliszszolhatnak a műkritikusok skatulyáiból, és nevüktől - mint feleslegessé vált cédulától - megszabadulva, végre kizárólag alkotásaikra terelhetik a közönség figyelmét. A későbbi félreértések elkerülése végett a nagyvilágnak is beszámoltak a történtekről: a szöveg mellett több újságban fotót közöltek, amelyen felgyűrt nadrágszárral állnak a Jordán folyót helyettesítő kamaraerdei kis patakban, és átlényegítő vízcseppeket hintenek egymás fejére.


A hír sokakat meglepett, a legtovább talán egy


Tuzsér nevű kis faluban suttogtak róla. Ott született ugyanis Nemes Csaba, pontosabban oda vitték haza a legközelebbi kórházból, Kisvárdáról. Ott tanulta meg, hogy a felhőtlen szabadságért cserébe néha illik megkapálni a szőlőt, és hogy tanáremberek könyvespolcain érdemes kutakodni. Így lelt rá szülei irodalmi és művészeti folyóiratai között a modern festészet kézikönyvére. Óvodai kollégái mellé további barátokat is abból válogatott: Picassót, Mirót és Dalít. Közéjük álmodta magát a szomszédos barokk kastély parkjában bóklászó kisfiúként. De a tuzséri festőtábor korengedményes "vendégművészeként" is csak a díszes kompánia járt az eszében, és akkor is, amikor a házukat mázoló szobafestők arcába csippentve rákérdeztek: "Mi leszel, ha nagy leszel?" A válasz egy pemzlihúzásnyit sem váratott magára, bár a kérdezők némileg félreértették: a festő náluk csakis nyikorgó létrával billegő, tisztességes munkásembert jelentett. És véletlenül sem ábrándozó, bizonytalan sorsú művészlelket.

Ez utóbbiból akadt bőven a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában - rendes nevén a Kisképzőben -, ahová Nemest elsőre felvették. A rajzolni való behemót kockák, agg modellek és fonnyadó mintaalmák mellé élettapasztalatból is bőven mértek az iskolában, meg még annál is többet a Gellért-hegyi kollégiumban. Megadóan tűrte, hogy a Ku Klux Klán tagoknak öltözött negyedikesek megcsapkodják vizes lepedővel, a körülötte elsüvítő nyílvesszők hatására pedig engedelmesen átadta a "hazaival" teletömött pakkot. Aki állta a nagyok beavató rituáléit, az a jóindulatukkal együtt sok mást is elnyert. Rozoga magnókból szivárgó Sex Pistols-számokat, a társalgóban hajnalig vetített művészfilmek láthatási jogát, s nem utolsósorban magát a budapesti éjszakát, Európa Kiadó-koncerteket és kékharisnyákat is beleértve.


Feleségét és a fent említett Veress Zsolt meghatározó barátságát is elhozták a Képzőművészeti Főiskolán festő szakosként töltött évek Nemesnek. A szomorú felismerésre is velük jutott: valami befulladt a festészet kifejezőerejét illetően. A rendszerváltás tornácáról szemlélődve erőtlennek érezték a vászonra felvitt színeket, intermédia szak híján azonban kitörési kísérleteik megmaradtak földalatti mozgalomnak. Nemes fotósorozatai, a tanár szakról elcsent kamerával felvett videói, installációi új fogást kerestek egy szemlátomást málladozó világon. Később is ezt a miliőt próbálta nagyítója alá szorítani, boncolgatni, vagy jobb híján megtalálni benne a saját helyét.


Ott bogarászott ő, ahol a rendszerváltás miatt időprésbe kerülő emberek szaladtak a dolguk után. Megállt a lepukkant homlokzatok előtt, körúton, sugárúton vagy félszeg mellékutcákban, és fotózni kezdte a hulló vakolatú bérházakba fészkelt üzletek portáljait. Az új gazdasági talajon gombamód szaporodó magánzók falatnyi terrénumát vizsgálta, amelyet többnyire a hevenyészve felhordott festékfelületek jelöltek ki. De Nemes nem elégedett meg a jó szemű dokumentarista szerepével: akcióival maga is borzolni kívánta a társadalom eltompult idegszálait. Filmterveiből ízelítőket ragasztott ki az akkor még támogatásként könnyen megszerezhető óriásplakát-táblákra. A kasseli művészeti seregszemle (Dokumenta) logója, egy hattyú szintén belvárosi plakátjain végezte, olyan feliratok társaságában, mint: A Duna túl gyors a hattyúknak.


Zavarni akart, megdöbbenteni, legmerészebb álmaiban talán elgondolkodtatni is egy pillanatra. Rejtélyes üzenetű "filmplakátjait" önszorgalomból még a Szonda Ipsos is feldolgozta, hosszú kérdőíveken örökítve meg az emberek tanácstalan reakcióit. A közvélemény-kutatás tanulságai végül - egyéb érdeklődés hiányában - az alkotónál landoltak. Így Nemesnek papírja lett arról, hogy az utca embere nem igazán tud mit kezdeni vele. Azért nem adta ilyen könnyen magát, és barátaival tovább akciózott. Az élő hátteres esti tévéhíradóba belevakuztak a Lánchídról, ha pedig emiatt lefagyasztották a panorámaképet, ráhajtottak a déli kiadásra: színes lufikat engedtek fel ugyancsak a hídról. Veress Zsolttal közös, a Pénz diszkrét pálya című munkájában meg a pályázati pénzek körüli anomáliákra hívta fel a nagyérdemű figyelmét. A pályázatban elnyert, de eredeti céljaik megvalósítására semmiképp sem elegendő összeget befektették: úgy tervezték, vesznek belőle az épülő M0-áson egy pár centiméter betonútszakaszt.


Bárhova vezetett is később Nemes útja, jöhetett megannyi külföldi ösztöndíj, Salzburgba, Rómába, Londonba, Lille-be - az első párizsi kaland emléke maradt meg legélesebben. Amikor középiskolásként barátaival elhatározta, ideje lenne világot látni - még ha ezért több hónapnyi mosogatással kellett is fizetniük. Nemesbe azonban bőven szorult a vidám, fütyörészős küzdés képességéből, így a Novotel gigantikus hűtőszekrényeiből stikában elcsent déligyümölcsök feledtetni tudták a piszkos eszcájgokat.


Ha meghívták a Sao Paoló-i biennáléra, nem azon fanyalgott, miért nem jött össze a pénz az eredeti tervre, hanem örült, hogy emiatt feleségével, Szépfalvy Ágnessel az utolsó pillanatban képzőművészeti műfajjá avathatták a filmforgatókönyvekre emlékeztető storyboardot. A történeti csomópontokat felvillantó képsorozatokkal aztán több tucat helyre hívták meg őket, alkossanak kedvük szerint.


Majd amikor három évvel a Veress Zsolttal való névcsere után belátta, hogy társa passzivitása miatt ideje lenne szerződést bontania, visszanyert önazonossága fölött ült örömünnepet, és ráeszmélt: neve személyiségének szerves és elidegeníthetetlen részévé vált, végleg.


Aztán jött a tavalyi év: Nemes tíz animációs filmbe sűrítette a 2006-os őszi zavargások főszereplőit - a tankkal cirkáló, utcakövet hajigáló forradalmárokat, a tévé ostroma közben Túró Rudi automatát fosztogatókat és az árpádsávos zászlót lengető motorosokat. Bár az előzetes hírek szerint ez, a Remake című munka juthatott volna ki a velencei biennáléra, némi politikai mismásolás után mégsem így történt. De ő csak legyintett. És miközben kövér zöldekkel, kékekkel újra nekilátott nyugodt tájképeinek, csak annyit mondott: legalább újra van tétje annak, amit csinálunk. A festészet végre nem lesajnált zabigyerek.


Forrás: Népszabadság Online

 

Bicolor template supported by Naturalife Greenworld