Címlap
Van fogalmad? PDF Nyomtatás E-mail
2007. október 11. csütörtök, 16:13

Lehet tisztázatlan fogalmakkal élni, de nem érdemes. Valami ilyesmi lehetne a mottója a Liget folyóirat-könyvkiadó-szellemi műhely idén útjára bocsátott kezdeményezésének, amely már első "szemeszterén" is túl van.
2007 tavaszán neves művészek és tudósok kíséreltek meg tisztába tenni olyan fogalmakat, mint arányérzék, lélek, gép, környezet, növekedés, kulcsfogalom, mítosz. A szellemi pelenkázás az őszi félévben is folytatódik, ezúttal hét alapfogalom kerül terítékre: név, tudás, képzelet, munka, humor, hatalom és történet.

És egy nyolcadik, a Budapesti Őszi Fesztivál tiszteletére és alkalmából, a "kortárs művészet". Október 12-én 18 órakor a Műcsarnokban egy zeneszerző, Hollós Máté, egy író, Levendel Júlia és egy építész, Mujdricza Péter járja körül a témát, előadást tartva, majd beszélgetve, hogy világosabb legyen, mit nevezünk napjainkban kortársnak, és jelent-e még ma valamit a szó: művészet.

Az előadásokat követő beszélgetésekben a közönség is aktív részt vállalhat, az előadások szövege a Liget folyóiratban nyomtatásban is megjelenik, a rendezvény látogatása ingyenes.


Minden érdeklődőt szeretettel várunk!


MŰCSARNOK

Budapest XIV., Hősök tere, előadóterem
 

Bicolor template supported by Naturalife Greenworld